Itt az év vége-azt mondják, jön már a hideg zimankó és a hó is, mi mégis a jó meleg szobáinkban élvezhetjük halaink elbűvölő játékát a szebbnél szebb akváriumokban. Felmerül ilyen szemlélés alkalmával az akvaristában az, hogy minden rendben van, minden jó a halaknak is vajon? Ilyenkor szövődnek a nagy tervek, ilyenkor születnek a fogadalmak a hobbi terén, is-én ezt tudom, hisz magam is ezt gyakorlom. Megfogad ilyenkor az ember mindent, kérdés hogy mit fog megvalósítani ebből? Lehet semmit- de mindig törekedni kell a megoldás felé, folyton-folyvást keresni kell a jobbításokat. Ilyen újévi fogadalmam volt nekem is az még idén januárban hogy az összes medencémet átgondolom, minden akváriumot átrendezek, sőt végre valahára időt szánok a halak szemszögéből is a jobbításra! Nem, nem volt semmi probléma ezzel sem-látszólag- én azonban tudtam, azt hogy halaimnak nem minden megfelelő. Mindig szerettem volna őket úgy elhelyezni, hogy sem egymást sem más halaimat ne stresszeljék a mozgásukkal, pihenőidejüket nyugalomban töltsék stb. Jól tudjátok hogy én főleg fenéklakó halakat tartok, corykat, L-es harcsákat dédelgetek itthon. Sejtésetek is helyes ha olyan tekintetben nézzük a dolgokat hogy szeretek-e szaporítgatni is? Mi az hogy, egyenesen imádok! Egész hobbim erről szól- számomra olyan hal nem érdekes amit nem tudok medencéimben megfelelően elhelyezni, gondozni, netán szaporítani is! Rendkívül számít az a tény is, hogy én halaimat nem mesterségesen „hozom helyzetbe”, hanem kivárom, megteremtem azokat a viszonyokat melyek között maguk szeretnének szaporodni! Nos, ezért is nem tartottam, és nem is tarthattam magam tenyésztőnek- sosem tudtam meghatározni hogy halaim mikorra fognak ikrákkal megörvendeztetni. Egy dolgot viszont mindig is kristálytisztán tudtam: nekem jó kondícióban lévő, nyugodt halakra van szükségem! Úgy vélem ehhez nagyon is köthető az igényem a címsorban jelzett eszközök tekintetében… kell nekem sok-sok olyan mesterséges üreg, rejtekhely ahol halaim úgymond ejtőzhetnek! Igazából ők ezt természetesnek érzik, hiszen természetes élőhelyükön is számos- vagy inkább számtalan!- olyan mélyedés, üreg van a partoldalakban, ahol ők elrejtőzhetnek. Lehet hogy a vízbe dőlt fák feldarabolódott darabkái nyújtanak nekik megfelelő takarást, de az is lehet hogy a mederben lévő kövek alkotnak olyan alakzatokat ahol meghúzhatják magukat. Szó mi szó rettenet mennyiségű videó anyagot néztem már végig a természetes környezetben táplálkozó, vagy éppen menekülő halrajokról, számtalan halat szemlélhettem amint a fotós elől egyetlen pillanat alatt surrantak be ilyen alakzatok labirintusába-emlékezetesek az olyan videók ahol a hal beugrott ugyan a fedezékbe, de pillanatok múlva már kikandikált a védelem tudatában: vajon elmúlt már a veszély? :) Nagyon kedvesek ezek a filmkockák nekem- akváriumokban is ezt a biztonságot szeretném adni nekik, ezt az oltalmat akarnám én biztosítani…. Ezen évzáró írásom mi másról is szólhatna hát, mint kedvenceim ezen igényének kielégítésére tett próbálkozásaim soráról? Lássuk hát én hogy gondolom! Nézzük a legegyszerűbbtől a legmunkaigényesebbig, és a végére érve se adjunk választ majdan- tegyék meg ezt halaink! Anno bizony nem mindent úgy csináltam én sem mint manapság- de még mennyire nem! Nekem sem volt annyi időm és kitartásom hogy akkurátus módon végigvigyem a terveimet-igazából odázgattam, tologattam a magam szabta határidőket. Néha hullafáradtan, sokszor feszültséggel telve kezdődött a szabadidőm-ilyen állapotban vajon kinek van kedve bármihez is? Nekem sem volt, ezért akarattal hagytam meg e téma megírását a december végi nyugalmasabb időszakra. Kezdjünk tehát neki, hiszen halaink várják a berendezést! E blogban a legkezdetlegesebb rejtőző helytől kezdve mindent megmutatok nektek- teszem ezt úgy hogy közben képet alkothattok majd a munka nehézségeiről is, a fizikai valóságról, koszról, piszokról… Nézzük meg milyen anyagokból dolgozhatunk, pontosabban fogalmazva én milyen anyagokból dolgoztam! Kókuszhéjak: ezt szerencsére senkinek nem kell bemutatnom, hiszen még a legkezdőbb hobbitárs is ismerheti. Rendkívül olcsó alapanyag, tulajdonképpen szemét ez másoknak- ne szégyelljük a szomszédtól is elkérni! ;) Virágcserepek: a legegyszerűbb kivitelűtől a szép míves munkáig mind megfelelő-feltéve ha abban nem gondoztak még tápsóval virágokat. Javaslom új cserepek beszerzését, és egy tippként jelzem: így tél idején általában a nagyobb bevásárlóközpontokban, barkácscentrumok növényes részein akciósak! Egyértelműen a kerámia virágcserépről beszélek… Műanyag csövek: szintén egy rendkívül olcsó megoldás, 2.5-3 méteres szálakban vásárolhatóak villanyszerelési anyagok boltjában, nagyobb dimenzióban csatornázási, vízvezeték szerelési boltokban elérhetőek. Én maximum 30mm átmérőig használom, díszakváriumokban javaslom rejteni, vagy bevonattal ellátni. Kerámia tetőfedő cserepek: más néven zsindely, „sindel”, kupa…tudjátok miről beszélek! Azt viszont nem, hogy milyenről-ezért amint odaérünk megmutatom nektek. Egyébként a „legmezeibb”, sok helyen már meg sem található ősrégi egykampós zsindelyről van szó. Ezeket sokszor már évtizedekkel előbb lecserélték újabb és modernebb tetőfedő anyagokra, néhol kidobálták a sittre, vagy éppen tárolgatják valahol a kert végében. Bátran kérjetek belőle- sőt, törött darabok is megfelelnek, egyetlen fillérbe nem kerülnek! Kerámia építő elemek: közismert néven téglák, blokkok, falazó elemek. Kérem igaz hogy ezt meg is lehet venni mint minden mást is, de miért adnál érte pénzt? Szoktál bosszankodni az erdőszéleken vagy vízpartokon lévő illegális sitten ugye? Én majdnem balesetet is szenvedtem mikor azt hittem hogy egy avarral borított lejtőn fogok leereszkedni, aztán kiderült hogy építési törmeléket borított valaki le évekkel korábban az erdőszélen. Jelzem hogy egyáltalán semmit nem számít a „mentett anyag” kinézete-lényeg hogy megfelelő üregekkel legyen ellátva, és méretileg megfeleljen! Miután ilyen olcsón jutottunk hozzá az alapanyagokhoz sejthetjük hogy ez nem egy nagy beruházás lesz…de munka lesz vele! Tekintsük át a megmunkálásukhoz szükséges eszközöket, de már most szeretném jelezni: egyáltalán nem kell minden ahhoz hogy boldoguljunk! Én csupán felvonultattam azokat a szerszámokat és eszközöket melyekkel minden munkafolyamat elvégezhető, de természetesen egyedi szükségletetek, és a megmunkálni kívánt alapanyag is befolyásolhatja felhasználásukat. A kép után elmondom azt hogy mire hol lehet szükségünk, és azt is hogy miből jó a „gagyi kivitel” is. Nem kell megijedni-boldogulni fogtok! ;) Soroljuk hát: -ceruza,egyenes lécdarab,mérőszalag a jelölésekhez -P60,és/vagy P80-as csiszolóvászon az élek eltűntetéséhez . Igaz lehet kapni kifejezetten kőhöz valót is, de ez volt itthon- bátran használható, a képen látható két ív elegendő volt nekem az összes munkához. .... Kérlek a blogspotomon folytasd az olvasást,és helyezkedj kényelembe..nem kicsi!;)