Eljön az ember életében az a pillanat mikor úgy érzi kevés a levegője…nos ne gondoljon senki holmi orvosi esetre, mi akvaristák vagyunk és ez itt egy újabb hobbiba vágó blog lesz. Az elmúlt években számos társamnak javasoltam a levegős szűrést mint alternatívát, jórészt magam is átálltam rá. Teljesen nem tudtam, ugyanis medencéim levegőszükséglete meghaladta az aktuális levegőpumpám teljesítőképességét. Márpedig ha levegővel szeretnénk szűrni akkor ahhoz levegő is kell- nem is kevés! Természetesen a "kis 8000-es " pumpám tette rendben a dolgát, rezzenetlenül és folyamatosan szolgáltatva több mint három éven át dolgát...az ég világon semmi probléma nem volt, a tartalékként beszerzett pót membránlapok érintetlenül és kibontatlanul lapulnak most is egy fiók hűs mélyén.
Viszont a konstrukció nagyszerűsége, megbízható volta engem arra indított, hogy időközben rendesen szószólójává lettem ennek a megoldásnak, és ma is úgy érzem hogy a rezgőmembrános levegőpumpák az egyik legmegbízhatóbb, ugyanakkor hosszú életű és csendes-gazdaságos társaink lehetnek a hobbiban. Nem véletlen hogy már tavaly egyre gyakrabban nézegettem a meglévőnél még nagyobb pumpákat...szigorúan ragaszkodtam a műszaki paraméterek kiértékeléséhez, számos gyártmány ár/érték arányának összevetése után döntöttem úgy hogy kell nekem a "megaAtman".
Hmm...ha visszagondolok a rengeteg hezitálásra, a rengeteg gondolkodásra, ma már nem csodálkozom azon ha úgy érzem: szeretném ha ez a pumpa már életem végéig társam lehetne! Ugyanakkor én egy híresen szkeptikus ember vagyok- én kis túlzással csak azt hiszem el amit tapasztalok...ez a pumpa meg egy "kínai csoda". Bízhatok benne vajon- vagy bízhatnak benne társaim? Rábízhatom halaim levegővel való ellátását, szűrésem biztosítását? Azt gondolom a blog végére ki fog derülni a mondandómból az is amit pár napos használat után én már tudok: jó döntés volt.
Ajánlom tehát blogomat mindazon társaim részére akik maguk is nagy levegő felhasználók, sőt akik éppen ilyen pumpában gondolkodtak mikor megvásárolták. Jól tudom hogy nagyságának okán ezt már számos professzionális felhasználó is nyüstöli, így hát jó szívvel mondom el nekik is meglátásaimat...soha ne kelljen belenéznetek, de ha mégis akkor itt van hát a bőséges képanyaggal, sok "Gáboros szöveggel" elkészített írásom a technika iránt fogékonyabbaknak!
Ekkora pumpa?? Ez minek, ez mekkoraaa...ez hú, de nehéz!! És mennyire szeretem volna már kezeimben tartani hogy abban a "szent szúrásban" máris tekerhessem ki a csavarokat! Garancia- jah, hát én ezt ajánlgatom hónapok társaimnak, és ez nem kettő forint húsz fillér- ha tévedtem az én saram- nekem azonnal látni kell, tudni kell hogy mit ajánlottam!? Nagy szerencsémre a pumpa szállítója azon mód mögém is állt- "Szedd szét nyugodtan!" Köszönöm a bizalmat!
Reményemet fejezem ki hogy még látom majd ebben az állapotában:
A hátsó táblácska piktogramjait értelmezve máris tudhatjuk hogy beltéri használatra van szánva, milyen hálózatban fog működni, és hogy ne dobjuk a szemétbe..bizony hogy ne! ;)
A dobozát is körbefotóztam, legyen meg egy helyen az egész, ne kelljen a neten keresgélni..
Kapunk még a dobozkában némi alkatrészt: egy sűrű levegőszűrő szövetet, egy derékszögű gumicsövet az elforduláshoz- ha szükséges- és egy tíz leágazással rendelkező osztókamrát is /központi levegőhálózatunkban ezeket nem fogjuk alkalmazni/:
Eddig ez rendben is volna, de szedjük már darabokra, mi van benne, mi a vélemény róla, és milyen technikai megoldásokkal találkozunk majd vajon?? Még a megbontás előtt azonban egy kis videó- minőségéért itt is elnézést kérek, nincs jobb eszközöm sajnos.
És ha már videózunk, azonnal még egy:
Folytassuk immár a fotókkal..híven mutatja hogy például az enyémet minőségellenőrzésnek 2013.-ban vetették alá, tehát azóta várta már az értékesítést:
Kezdjük el a megbontást- távolítsuk el a hátsó porszűrő fedelét:
A sorrend számít mikor a médiákat kivéve kiporoltuk, netán újakat tettünk bele- felülre a fehér sűrűbb szövet, alá a szivacs..
Következő képen azt a kis furatocskát mutatom ahol a levegő behatol immár szűrve a készülékbe:
Távolítsuk el a felső burkolatot- igen jó masszív és vastag műanyagház ez, számottevő zajt fog meg, mint a fenti videón érzékelhető is..nagy örömemre ennek a készüléknek is beöntött fém menetes anyái vannak ahogy a nyilak mutatják is. A tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon ritkán látjuk majd így a pumpánkat, de ha mégis nem fogunk zavarba esni!
A képen látható hogy a rugalmas gumibakocskákra helyezett pumpaegység milyen extrém elmozdulásra is képes lehet- ennyire nyilván sosem fog "bemozogni".
Ha a felső fedelet félretettük máris szembesülhetünk a tulajdonképpeni pumpa testtel- kettő azonos kivitelű membránház kapott benne helyet hogy az alternáló mozgás mindkét irányát kihasználhassák levegőtermelésre- itt éppen az elülső fedél:
A hátsó ugyan ilyen- itt a készülék porszűrő felőli végéről láthatjuk:
Folytassuk tovább pumpánk megismerését- ehhez csavarozzuk le a rezgőtér fedelét, és máris ezt látjuk:
Fenti képen "A" és "B"-vel jelöltem a két ugyan olyan membránházat, míg számokat kapott a két iker tekercs is- köztük látható a méretes permanens mágnest hordozó kulisszás hajtómű.
A pumpánkat most lefelé szeretnénk bontani- hogy a dolgok mélyére hatolhassunk- ehhez nem elég a pumpaegység melletti csavarokat és a hálózati kábel rögzítő bilincsének csavarját eltávolítani, hiszen figyelmes szemlélő azonnal láthatja. van bizony egy csavar középen is! Ezt viszont addig nem tudjuk meg, amíg a pumpaegységet pár másodperc alatt a gumibakocskákról le nem vesszük:
Kivettük tehát az összesen 10 darab csavart, eltávolítható vált az alsó alaplap is- ez egy igen masszív öntött alumínium lap /még mutatok róla képet/ amin ebben a nézetben jól látható az a két bal oldali kis ráöntés- ezeken át távozik a megtermelt levegő az alsó hangcsillapító és gyűjtőtérbe..de emeljük már fel az alaplapot:
A fenti kép az alsó "labirintust" mutatja, és a gyönyörű szépen beleilleszkedő szivacs betéteket.mint jeleztem ennek valószínű hogy zajcsillapítási célzata van, bár nyilván a leváló membrándarabkákat is megfogná- három éves tapasztalatom azonban az hogy itt nincsenek "leváló darabok" :)
Az alant lévő kép azt a kis nyílást mutatja amin majdan a megtermelt levegő távozni fog- ennél a pumpánál ez óránként 6600 liter ugye, és 0.32 bar nyomású maximum. Ezekre az adatokra egy későbbi írásomban visszatérünk még, mert sajnos sokan félreértelmezik- itt csak annyit hogy vagy 6600 liter levegő van, vagy pedig 0.32 bar nyomás..szóval a nyilacskával jelzett furaton át távozhat a levegő:
Itt alul mutatom az egész gyűjtőteret szivacsok nélkül...:
..illetve szivacsokkal alul. Némi magyarázat: a kék foltok a levegő behatolását jelöli a pumpa felől, míg a nyilak az áramlási irányt- látható hogy azonos utat tesz meg a két membrán által megtermelt levegő, aztán egy közös térben találkozva immár egyesülve tudnak a legalsó kifúvó nyílásnál távozni a levegőpumpából.
Adós vagyok meg a fentebb említett alumínium alaplap képével, melyen jól érzékelhető: ez bizony egy kb 3mm vastag komoly öntvény, nem egy vacak műanyagdarab...gyönyörű szépen "beültetett" helyek a gumibakoknak, és megbízhatóan erős zárás a műanyagház és az alaplap között egy közbenső szilikonszerű gumitömítéssel!
Kedves olvasóm! Mielőtt továbblépnénk a pumpaegység taglalásának irányába engedd meg hogy felhívjam a figyelmedet valamire: nem véletlen hogy ennyi csavar, ilyen komoly alaplap, és ilyen szépen illeszkedő tömítés van e helyütt! Ha a pumpát teljesen lefojtod -amit semmiképpen ne tegyél!!- akkor a nyomásból eredően erre a légtérre 0.32 bar nyomás fog hatni. Egy könnyed fejszámolással megbizonyosodhatsz róla hogy ennek a zárt térnek a falait már nem is kis erő szeretné szétfeszíteni, hiszen négyzetcentinként 32 dkg a felülettel arányosan könnyedén 60-70kilónyi erőt jelent...eltekintve ettől a tömítést mindig nagyon alaposan és körültekintően helyezd vissza a helyére, az alaplap lefogó csavarjait pedig "átlóban" húzd meg, és csak ésszerű erővel!
Engedd meg hogy falusiasan szólva megosszak veled egy kis "éceszt"/ötletet, javaslatot/ : bárhol az életben egy műanyagba kell visszatekerned akár metrikus akár önmetsző csavart, mindig úgy járj el mint én...odahelyezed a csavart a menetes furat elejére, a behajtó eszközt kissé megnyomva a menetemelkedéssel ELLENTÉTES IRÁNYBA/!!/ finoman tekered..egyszer csak hallani fogsz egy kattanó hangot, ugyanakkor mintha a csavar nagyon picit be is süllyedt volna a furatba ugye? Ez azt jelenti hogy a visszafelé forgatott csavaron lévő menet, és a furatban elhelyezkedő ellenpárja megtalálta egymást...a menetek kezdete egymásra lelt! Most már nyugodt szívvel tekergetheted bármennyiszer ki-be, nem fogsz mindannyiszor újabb menetet mángorolni a műanyagba! Sajnos ha túl sokszor ezt tennénk-mármint újabb menetekbe kényszeríteni a csavart- akkor egy idő múlva a műanyagban már fel fog bővülni a furat, menet pedig nem lesz..használhatatlanná válik tehát. Ez egy nagyon hosszú ideig szolgáló darab lesz nálunk- okosan hát a szereléskor is! ;)
Folytassuk a legérdekesebb darabbal- következzen a pumpaegység! rögvest mutatok is neked egy nagyon találékony megoldást a hűtésre-nézd:
Ez nem más mint a rezgőtérbe vezető furat- ezen keresztül áramlik a szűrt levegő tovább a membránokhoz! Igazán leleményes- ezáltal hűtik is, egyszersmind tartósabbá teszik a gumi alkatrészeket, na meg persze a csévetestek hűtési igénye sem elhanyagolandó!
Itt szeretném jelezni: ha jóval kevesebb levegő kell mint amit ez a pumpa tud, akkor ne vedd meg...ne, mert ha nagyon lefojtod igaz ugyan hogy a felvett teljesítménye csökkenni fog, de olyan belső melegedést okozol ami percek alatt megölheti /leégetheti!/ a csévéket! Ugyanakkor a megtermelt levegő ha nagyon sok akkor nem szabad szabadon engedni sem..roppant hangos egyrészt, másrészt pedig ha a lengőtömeg semmi ellenállásba sem ütközik /=nincs nyomás! / akkor a membránokat olyan mértékben deformálja rettenet sokszor ami azok nagyon korai tönkremeneteléhez vezet! Erről szintén beszélgetni fogunk majd egy későbbi eszelősen bőbeszédű írásomban..;)
Na végre már..csakhogy megszemlélhetjük a csodát! Ez itt a lényeg kérem alássan...a gumimembrán, és a nyomókamra! A membrán felülete szűziesen tiszta, kis talkumporral ellátva hmm!! Ha lehet ne is fogdossuk sokat kézzel, hiszen az ujjainkon mindig jelen lévő leheletnyi kis zsír is elég ahhoz hogy azon a halál finom por idővel ártson ennek a felületnek- illetve hát ugye a gumi nem nagy barátja a zsíros szennyeződéseknek. Figyeld meg a membrán felületén lévő koncentrikus bordákat- ezek egyrészt erősítik azt, másrészt pedig az eltérő rugalmas alakváltozási hajlam miatt nem engedik hogy a membrán disszonáns önrezgésbe kezdve rontsa a hatásfokot. Nagyon tetszik- ilyenfajta műszaki finomságokért imádok én szerelni!
Íme kérem szépen a membránház fedele, egyszersmind a nyomókamra fala is egyben. Szemléljük meg a szépen elhelyezett kis visszacsapó szelepmembránocskákat- a levegő áramlási irányának megfelelően feliratoztam hogy melyik-milyen irányba engedi mozogni a levegőt. Gondolj bele mennyiszer mozognak ezek..ha tisztítod a pumpát ezek alatt mindig nagyon alaposan takarítsd le a felületet, mert a legapróbb kis felrakódás is rontja a zárást, ugyanakkor a visszacsapók anyagát is károsítja! A jobb szélen lévő kis nyílásra azonnal visszatérünk még..
Maga a kamrafedél egy igen masszív műanyag öntvény, a hőt is jól bírja.
Ezen az alsó képen mutatom hogy néz ki a pumpaegység ha mindkét nyomókamra fedelet eltávolítottuk:
Mielőtt továbbhaladnánk nézd csak meg ezt a célszerűségi megoldást- a rögzítő tárcsa pereme szép rádiuszos, hogy a többmillió- sőt milliárd!-találkozás a gumi membránnal ne okozza annak idő előtti tönkremenetelét....így csinálják a szakemberek kérem, szuper!
Itt mutatom hogy néz ki a fentebbi rés mikor a kulissza éppen a másik oldalra rántja át a pumpát- ugye jobb hogy nem sarkos az a felület?
Szereljük le a gumimembránt hogy továbbhaladhassunk...
Összeszereléskor nem tudunk tévedni, hiszen a membrán két oldalán két különböző felület van a záró műanyag tárcsákon- itt éppen a belső fél szemlélhető:
..és itt már kezemben is tartom a berendezés szívét- ez kérem maga a mozgó kulissza a két permanens mágnessel, igen figyelemreméltó nagyságban és súllyal!Igen fontos részegység, fogjuk úgy mint a hímes tojást! Ha megfigyeled a mágneseket befoglaló műanyagkeretnek felül van két kis "szarvacskája". ezek szerepét csak abban látom hogy szereléskor a kulisszát ennél fogva lehet tologatni....elképzelhető még hogy a behatoló levegőben olyan lengéseket indukál ami segíti a jobb hűtést- jobb ötletem nincs! :)
Jelzem hogy maga a mágnespár igen erős....mágnesezhető csavarhúzókra vigyázni, mert "felkapja", és esetleg még meg is sérülhet! Összeszereléskor szintén figyelni- de erről majd ott!
Az alanti képen mutatom azt a kis furatot ahol a levegő bejön a rezgőtérbe, innen halad aztán majd tovább a membránok felületére- természetesen a visszacsapó szelepkén keresztül. Kérem figyeld meg még a nyilakkal jelzett lekerekített felületet is- ezen is fel fog feküdni a mozgó gumimembrán!
Kezdjük hát az összeszerelést- mint jeleztem a mágnes igen erős, óvatosan toljuk át a résen!
Hoppá- hát itt van az a kis rés amin át a rezgőtérből a levegő áthalad a membránház fedelébe:
Nos igen- a rögzítő csavar anno rögzítve volt egy kis csöpp ragasztóval-én viszont a régi trükkel oldottam meg ezt: egy csöpp körömlakk tini lányom polcáról, és rendben is vagyunk! ;) Mondanám hogy ez is elegendő mert az is- de a következő takarításkor én önzáró anyákat fogok alkalmazni, vagy legalább rúgós alátétet. Van egyébként Loxeal átmeneti ragasztó-tömítő anyagom is itthon még, lehet hogy majd azzal...jövőre! :)
Itt van egy kis technikai csemege- a kisebb 8000-es pumpán nem volt a visszacsapó szelepeknek oldható kötésű "deklije", ennek ez is van..hiába a nagyság kötelez!
Csavarozzunk kicsit az eredményért:
A tömítő tekintélyes gumilapok alatt meg is leljük a beszívó visszacsapó szelepke könnyed cserélhetőségét biztosító lehetőséget...
..íme, a piros nyíl mutatja! Csak beilleszted, meghúzod, és máris kész a csere! A kék nyilak a levegő mozgásirányát jelzik-a jobb oldali kis csövecske már a megfelelő nyomású levegőt továbbítja a derékszögű átvezető cső felé:
Hogy lássátok miről szól a visszacsapás...a kis furatocskán beszívja a levegőt, de abban a pillanatban mikor a membrán már nem szív a gumi vissza is zár! Fokozza a zárás erejét a visszafelé mozgó membránfelület- sűríti a levegőt, a gumit még jobban odaszorítja- a levegő már csak a másik /éppen ekkor nyitó/ fordított beállítású szelepke felé tud tódulni...nagyon hasonlóan mint az autóinkon a motor szelepjei, ezek is a gázáramlás irányát és lehetőségét adják meg. Szép darabok, jó kivitelezés..
:
Folytassuk méréssel, mert itt aztán valóban a méret a lényeg, és nincs mellébeszéd...
A membrán vastagsága is tekintélyes... ha a mérőnyomásra jobban figyelnék, lehet hogy pontosan 2mm adódna! :)
A helyére illesztett membránnal hibázni sem tudunk...
Némi trükk: nyomjuk át a tárcsánál fogva a mágnest is az ellen oldalra, így felhelyezhetjük a rögzítő alátétet és a záróanyát is.
Itt van ugye az a kis furat amin át behatol a levegő a rezgőtérbe...együtt van a pumpánk, már csak pár mozdulat az egész!
A gumibakocskákat körültekintően toljuk be a fészkükbe...
Itt van hát az ahová a levegő menni szeretne...
A legvégén még egy jótanács, amit szerettem volna mutatni: mikor feltesszük az átvezető gumi idomokat figyeljünk annak pozíciójára- ne feszüljön, ne csavarodjon!
Dőljünk hátra...feltettük hát a felső burkolatot is, pumpánk már csak a bevetést várja!
Örömmel tölt el hogy nekem is ilyen nagy monstre pumpám lehet- tudom hogy örömet fog okozni, és tudom hogy a keresztemnek tekintett levegős szűrési megoldásokban ő fogja adni sokáig az "üzemanyagot"..így legyen!
A legvégén 48 órás "gyorstesztem" eredménye: ez egy állat! :D Amint rátoltam a hálózatomra és beüzemeltem, kisebbik fiam azonnal hahotázni is kezdett az előtéri állványaim előtt.... a víz kilépve egyik légemelőm "torkából" a medence falán átbukva megkezdte hódító útját a padlón. Zártam a csapon nem keveset, és körbeszaladtam a medencéket- méter hosszú medencéimben mint őrült hegyi patak rohant a víz, a coryk beálltak a sodrásba, az ancik kiugrottak a rejtekekből ...a guppik meg be a susnyásba! :) Mindenhol beállítottam a szükséges levegőhozamot, és jóleső érzés töltött el- bátran használom eztán már a levegőt mindenhol, sőt még a hátralévő eddig nem beüzemelt medencéimnek is jut lazán!
A pumpa hangos! De nem annyira hogy ne lehetne tolerálni, főleg úgy hogy a fürdőszobában trónol a levegőhálózatom végén! Erőteljes jó "membránhangja" van..én pedig családom körében azonnal felmérést csináltam: mindenki megjegyezte hogy hangosabb mint a 8000 volt. A beüzemelés estéjén hajnali kettőkor még ébren voltam- lelkiismeretfurdalásom volt a zaj miatt. Mindenki aludt mint a barlangi medve, csak én köröztem ébren a hátsó teraszon, megoldásokat latolgatva. Másnap késő délután azonban megnyugodhattam- a pumpa mintha sokat halkult volna, sőt estére meg is jegyezték hogy "Nyugi már apa, egyáltalán nem zavar minket"! Hhhh...olyan jól esett! Viszont amint a kis pénzecském engedi speciális hangszigetelő- de a légmozgást engedő!- burkolatot készítek neki- ezt megfogadtam magamban.
Ez a pumpa erőteljes, megbízható benyomást keltett bennem...ajánlom őt, és kisebb családtagjait is! Szeretném kifejezni köszönetemet és hálámat mindazoknak akik bármilyen szerepet is betöltöttek azért hogy nekem is ilyen pumpám lehessen....és nagyon köszönöm családomnak a toleranciát. Apa játszik...és ehhez levegő kellett neki- hát most van, az hétszent! :)
T.:Gábor
Jöjjön hát a bőbeszédű és az elején azt hittem mindent kiveséző újabb írás- a képek,videók miatt szükséges lesz talán a saját blogspotomra kattintatnotok! Jó szórakozást kívánok!
Jelen írásomban kívánom folytatni előző bejegyzésem tartalmát-immár berendezési ötletekkel, meglátásokkal , némi gondolatébresztő megjegyzéssel néhol. Az előző blogot ott fejeztük be még az óévben, hogy nekiálltunk a durvább részeket elsimítani, egyszersmind formába hoztuk a különböző berendezésnek szánt tárgyainkat...innen folytassuk!
Látszólag meg is vagyunk hát a nagyja munkával, mossuk el az elkészült tárgyakat. Ehhez fogkefét, vagy direkt csak akvarisztikai célokra tartogatott körömkefét ajánlok. Miért ez a nagy óvatosság? Az anyag porózus mint tapasztaltuk, és ha bármi beleivódik már kevés lesz a leöblítés! A külső felületeket sok helyen megcsiszoltuk, de például a falazó elemek belső felületeit nem „bántottuk” -arra ajánlok fokozott figyelmet fordítani, hogy figyeljük tisztításkor is a víz útját. Ha bárhonnan leszalad, vagy nem ivódik be oly könnyen akkor feltételezhetjük hogy ott valamiféle olajos/zsíros szennyeződés került rá-az ilyeneket én nem használom.
Egy picit időzzünk el a dolgon-mi az amit az olajos/zsíros szennyeződés okozhat? Elsősorban ugye a vízszennyezés-medencéinkben a legcsekélyebb ilyet sem szeretnénk! Aztán sok egyéb mellett képzeljük csak el azt a felállást, hogy hőn szeretett halaink kontaktusba kénytelenek vele kerülni. Igaz ez a corykra, hiszen ők fedezékként használják majd őket. Lépjünk ezen túl, és nézzük most meg azon halaink sorát melyek ezeket a barlangocskákat nem csak elbújásra, hanem ikrarakásra is használják! Talán jól gondolom azt, hogy ezeknek a halaknak-itt most csak a lorikáriákról beszélek- igen jó a szaglásuk, és az ízérzékelésük is. Miért gondolnánk hát hogy egy szennyezett barlangba ő szívesen beköltözik, netán az ikrarakáshoz készülődő hímek ezt fogják takarítani? Nem hiszem..de valószínűbb az, hogy el sem foglalják majd ezt a berendezési tárgyat. Ez a magyarázata a fenti gondolatomnak, és ezért is vélem kerülendőnek azokat a bújókákat melyekről a szennyeződés nem távolítható el kielégítően.
Számos kisebb-nagyobb fedezékünk van már, el is mostuk szép alaposan őket-közben élveztük a fantasztikus terrakotta és a cserepekre oly jellemző vöröses színeket, ezek nedvesség hatására még intenzívebbé válnak! Tulajdonképpen most szembesülünk azzal, hogy milyen színű is lesz az adott kreálmány, és biztos vagyok benne hogy máris van olyan ami a legjobban tetszik nekünk! Az ilyen különösen szép színű/szép rajzolatú darabokat majd olyan helyre tehetjük ahol érvényesülhet egyedi szépségük-mindig be fog ugrani akárhányszor csak ránézünk hogy hogyan is készítettük, és milyen szemétnek számító alapanyagból!:)
Tulajdonképpen van még egy témakör amit nem taglaltunk-a blog címében emlegetett berendezési tárgyaink tulajdonképpen mi célt szolgálnak? Az rendben van hogy ebbe belebújhatnak a halaink, elrejtőzhetnek- de mi elől? Vegyük hát sorba azokat a hatásokat melyektől óvnánk-védenénk őket, de legalábbis szeretnénk megadni nekik a lehetőséget hogy ők maguk ezt megtehessék!
áramlás
fényhatások
rezgések
stressz
fajtársak, ragadozók, idegen halak
szaporodás, ikrarejtés
stb…
Kérlek ha eredetiben olvasnád és képekkel,keresd a szokott helyen-kellemes szórakozást kívánok(egy szem Xanax ajánlott! :D )
T.:Gábor
Itt az év vége-azt mondják, jön már a hideg zimankó és a hó is, mi mégis a jó meleg szobáinkban élvezhetjük halaink elbűvölő játékát a szebbnél szebb akváriumokban. Felmerül ilyen szemlélés alkalmával az akvaristában az, hogy minden rendben van, minden jó a halaknak is vajon? Ilyenkor szövődnek a nagy tervek, ilyenkor születnek a fogadalmak a hobbi terén, is-én ezt tudom, hisz magam is ezt gyakorlom. Megfogad ilyenkor az ember mindent, kérdés hogy mit fog megvalósítani ebből? Lehet semmit- de mindig törekedni kell a megoldás felé, folyton-folyvást keresni kell a jobbításokat.
Ilyen újévi fogadalmam volt nekem is az még idén januárban hogy az összes medencémet átgondolom, minden akváriumot átrendezek, sőt végre valahára időt szánok a halak szemszögéből is a jobbításra! Nem, nem volt semmi probléma ezzel sem-látszólag- én azonban tudtam, azt hogy halaimnak nem minden megfelelő. Mindig szerettem volna őket úgy elhelyezni, hogy sem egymást sem más halaimat ne stresszeljék a mozgásukkal, pihenőidejüket nyugalomban töltsék stb. Jól tudjátok hogy én főleg fenéklakó halakat tartok, corykat, L-es harcsákat dédelgetek itthon. Sejtésetek is helyes ha olyan tekintetben nézzük a dolgokat hogy szeretek-e szaporítgatni is? Mi az hogy, egyenesen imádok! Egész hobbim erről szól- számomra olyan hal nem érdekes amit nem tudok medencéimben megfelelően elhelyezni, gondozni, netán szaporítani is! Rendkívül számít az a tény is, hogy én halaimat nem mesterségesen „hozom helyzetbe”, hanem kivárom, megteremtem azokat a viszonyokat melyek között maguk szeretnének szaporodni! Nos, ezért is nem tartottam, és nem is tarthattam magam tenyésztőnek- sosem tudtam meghatározni hogy halaim mikorra fognak ikrákkal megörvendeztetni. Egy dolgot viszont mindig is kristálytisztán tudtam: nekem jó kondícióban lévő, nyugodt halakra van szükségem!
Úgy vélem ehhez nagyon is köthető az igényem a címsorban jelzett eszközök tekintetében… kell nekem sok-sok olyan mesterséges üreg, rejtekhely ahol halaim úgymond ejtőzhetnek! Igazából ők ezt természetesnek érzik, hiszen természetes élőhelyükön is számos- vagy inkább számtalan!- olyan mélyedés, üreg van a partoldalakban, ahol ők elrejtőzhetnek. Lehet hogy a vízbe dőlt fák feldarabolódott darabkái nyújtanak nekik megfelelő takarást, de az is lehet hogy a mederben lévő kövek alkotnak olyan alakzatokat ahol meghúzhatják magukat. Szó mi szó rettenet mennyiségű videó anyagot néztem már végig a természetes környezetben táplálkozó, vagy éppen menekülő halrajokról, számtalan halat szemlélhettem amint a fotós elől egyetlen pillanat alatt surrantak be ilyen alakzatok labirintusába-emlékezetesek az olyan videók ahol a hal beugrott ugyan a fedezékbe, de pillanatok múlva már kikandikált a védelem tudatában: vajon elmúlt már a veszély? :)
Nagyon kedvesek ezek a filmkockák nekem- akváriumokban is ezt a biztonságot szeretném adni nekik, ezt az oltalmat akarnám én biztosítani….
Ezen évzáró írásom mi másról is szólhatna hát, mint kedvenceim ezen igényének kielégítésére tett próbálkozásaim soráról? Lássuk hát én hogy gondolom! Nézzük a legegyszerűbbtől a legmunkaigényesebbig, és a végére érve se adjunk választ majdan- tegyék meg ezt halaink!
Anno bizony nem mindent úgy csináltam én sem mint manapság- de még mennyire nem! Nekem sem volt annyi időm és kitartásom hogy akkurátus módon végigvigyem a terveimet-igazából odázgattam, tologattam a magam szabta határidőket. Néha hullafáradtan, sokszor feszültséggel telve kezdődött a szabadidőm-ilyen állapotban vajon kinek van kedve bármihez is? Nekem sem volt, ezért akarattal hagytam meg e téma megírását a december végi nyugalmasabb időszakra.
Kezdjünk tehát neki, hiszen halaink várják a berendezést! E blogban a legkezdetlegesebb rejtőző helytől kezdve mindent megmutatok nektek- teszem ezt úgy hogy közben képet alkothattok majd a munka nehézségeiről is, a fizikai valóságról, koszról, piszokról…
Nézzük meg milyen anyagokból dolgozhatunk, pontosabban fogalmazva én milyen anyagokból dolgoztam!
Kókuszhéjak: ezt szerencsére senkinek nem kell bemutatnom, hiszen még a legkezdőbb hobbitárs is ismerheti. Rendkívül olcsó alapanyag, tulajdonképpen szemét ez másoknak- ne szégyelljük a szomszédtól is elkérni! ;)
Virágcserepek: a legegyszerűbb kivitelűtől a szép míves munkáig mind megfelelő-feltéve ha abban nem gondoztak még tápsóval virágokat. Javaslom új cserepek beszerzését, és egy tippként jelzem: így tél idején általában a nagyobb bevásárlóközpontokban, barkácscentrumok növényes részein akciósak! Egyértelműen a kerámia virágcserépről beszélek…
Műanyag csövek: szintén egy rendkívül olcsó megoldás, 2.5-3 méteres szálakban vásárolhatóak villanyszerelési anyagok boltjában, nagyobb dimenzióban csatornázási, vízvezeték szerelési boltokban elérhetőek. Én maximum 30mm átmérőig használom, díszakváriumokban javaslom rejteni, vagy bevonattal ellátni.
Kerámia tetőfedő cserepek: más néven zsindely, „sindel”, kupa…tudjátok miről beszélek! Azt viszont nem, hogy milyenről-ezért amint odaérünk megmutatom nektek. Egyébként a „legmezeibb”, sok helyen már meg sem található ősrégi egykampós zsindelyről van szó. Ezeket sokszor már évtizedekkel előbb lecserélték újabb és modernebb tetőfedő anyagokra, néhol kidobálták a sittre, vagy éppen tárolgatják valahol a kert végében. Bátran kérjetek belőle- sőt, törött darabok is megfelelnek, egyetlen fillérbe nem kerülnek!
Kerámia építő elemek: közismert néven téglák, blokkok, falazó elemek. Kérem igaz hogy ezt meg is lehet venni mint minden mást is, de miért adnál érte pénzt? Szoktál bosszankodni az erdőszéleken vagy vízpartokon lévő illegális sitten ugye? Én majdnem balesetet is szenvedtem mikor azt hittem hogy egy avarral borított lejtőn fogok leereszkedni, aztán kiderült hogy építési törmeléket borított valaki le évekkel korábban az erdőszélen. Jelzem hogy egyáltalán semmit nem számít a „mentett anyag” kinézete-lényeg hogy megfelelő üregekkel legyen ellátva, és méretileg megfeleljen!
Miután ilyen olcsón jutottunk hozzá az alapanyagokhoz sejthetjük hogy ez nem egy nagy beruházás lesz…de munka lesz vele! Tekintsük át a megmunkálásukhoz szükséges eszközöket, de már most szeretném jelezni: egyáltalán nem kell minden ahhoz hogy boldoguljunk! Én csupán felvonultattam azokat a szerszámokat és eszközöket melyekkel minden munkafolyamat elvégezhető, de természetesen egyedi szükségletetek, és a megmunkálni kívánt alapanyag is befolyásolhatja felhasználásukat.
A kép után elmondom azt hogy mire hol lehet szükségünk, és azt is hogy miből jó a „gagyi kivitel” is. Nem kell megijedni-boldogulni fogtok! ;)
Soroljuk hát:
-ceruza,egyenes lécdarab,mérőszalag a jelölésekhez
-P60,és/vagy P80-as csiszolóvászon az élek eltűntetéséhez .
Igaz lehet kapni kifejezetten kőhöz valót is, de ez volt itthon- bátran használható, a képen látható két ív elegendő volt nekem az összes munkához.
....
Kérlek a blogspotomon folytasd az olvasást,és helyezkedj kényelembe..nem kicsi!;)
Meglepődsz ugye kolléga?Azt gondolom nagyon ideje egy olyan blognak is, mely kicsit a múltba húz vissza minket-egy olyan írás mely a címéből eredeztethetően akár megtévesztő is lehet-előbb ezt tisztázzuk!
Nos lehet akár egy materializálódott eszközre is gondolni ha ezt a "szedőt" emlegetjük ( a blogban lesz szerencsém megmutatni is! ) de itt elsősorban nem a szerszámról,hanem magáról az emberről lesz szó-arról aki megszedte nekünk a tubinkat,aki hosszú éveken át ebből élt,és aki-mint olvasni fogjátok a mai napig ennek hatása alatt áll....engem is magával ragadott!
Egészen rendhagyó módon e blogom írása közben zenét hallgatok...Daniel Waples hang játéka/itt az eszköz neve a hang/ egészen lenyűgöz-ha meg szeretnéd tapasztalni ezt a fajta meditatív állapotot jó szívvel ajánlom hangulat csinálónak a fent nevezett fiatalember zenéjét-a YT-n megtalálod.....
Egyfajta álom volt az mi velem megtörtént a nyáron-kín keservesen végül is regisztráltam a legismertebb közösségi portálon,és ellenérzéseimmel telve megtapasztalhattam a jó és rossz oldalait is ennek. A rosszat feledem- igyekszem- a jót viszont nem tudom csak a szerencsémnek köszönni...
Ismertek-jól tudjátok hogy kisgyermek korom óta szenvedélyem minden ami a vízzel kapcsolatos-az élő eleségek örökös kutatása, tenyésztése is e körbe tartozik! Már mesélgettem néhányótoknak a valahai nagy kánaánról - mikor még a hozzám közel eső folyóban a Sajóban is megtalálható volt a Tubifex tubifex. Egykor ez "csinálta" a hobbit,a legfontosabb alapeleség volt minden halunk számára.
Én mindent meg is tettem azért hogy megszerezzem nekik, hol üzletben vettem, hol magam szedtem anyukám tésztaszűrőjével- ám nem volt közel a Sajó biciklivel! Később édesapámat nyaggattam állandóan azzal hogy vigyen el autóval a tőlünk 50 kilométere lévő lelőhelyre...
Volt hogy "rejtélyes embereket" is láttam a part egy távoli szegletében-agyonfáradtan, mocskosan álltak a víz szélén, és rakosgatták vödreiket. No..hát mit csinálnak ezek itt a fekete víz partján, miben ténykednek? Mondanom sem kell hogy nem túlzó az akkori vízre nézve a jelzőm- szó szerint olyan fekete és koszos volt az kérem, hogy tíz centiméternyire belemerített tenyerünkből már egy folt sem látszott! A Sajó a határon túlról is magával hozta a szlovák (akkor még csehszlovák! ) gyárak szennyét, a papírgyárak, bőripar hulladékát, és a kommunális szennyvizek nagy részét is bizony. A magyar oldalon is minden lakott település beleöntötte mocskát- különösképpen a nagyobb városok felől jövő kisebb vízfolyások, vagy egyenesen a szennyvíztelepek "segedelmével".
Ózd, Putnok, Kazincbarcika, Miskolc-így vonult lefelé a sok szenny, míg végül belesimulhatott a Tisza szőke vizébe ez a mocsadékos és büdös meggyalázott folyó. Én imádtam mindig is a vizet, úszni magamtól tanultam meg, 9-10 évesen már a héti tóban merülgettem szüleim nagy kiabálása ellenére. Ők a parton voltak, így azt csináltam amit csak akartam-a víz az enyém volt! De ez a folyó számomra olyan rendkívül félelmetes és iszonytató is volt, hogy irtóztam még a gondolatától is hogy beleessek. Féltem tőle, nem tudtam milyen mély, sejtelmem sem volt semmiről sem.
Honnan tudjam mi rejlik a fekete mélységben, hogy merészkedhetnék e vízbe? Erről szó sem lehetett-viszont volt egy erő mely iszonyatom leküzdésére ösztökélt! A víz szélén ugyanis a belátható mélységek felé húzódva vörös szőnyegként nyújtózkodott a tubifex szőnyeg...ezt meg halaim olyan hévvel fogyasztották, hogy nem tehettem mást!
Nos- emlegettem a néhai találkozást "furcsa" emberekkel-egyszer meg is mertem kérdezni tőlük, hogy ők mit csinálnak éppen?" Tubifexet szedünk fiam...mi is, csak mi nagyobb mennyiségben mint te, mert mi visszük az üzletekbe. Na gyere, vegyél ki magadnak, még beleesel a Sajóba!" Ez volt hát az indíttatásom-a lökés, mely egész életemre meghatározta vonzódásomat a vízparti emberek iránt, a hobbi iránt, és a tubifexek irányában.
Szóljon hát e blogom azokról az emberekről akik hajdanán maguk voltak a "tubifex szedők", akik révén elérhető közelségbe - az üzletekbe- kerülhetett ez a halak számára ínyenc csemege, maga a tubifex nevű kis féreg. Persze szóljon erről a blogom, de ki beszéljen benne? Én? Nem..én csak amatőrködtem - hogy ne mondjam bénáztam - ott a parton, számból hiteltelen lenne mindaz amit elmondanék. Első kézből kell információhoz jutnom, keresnem kell egy olyan embert aki ezt valaha csinálta!Eddig ez rendben is van- de hol keressem, kit zavarjak azzal a gondolatommal hogy erről beszélni kellene, ezt szeretném ha tudnák a mai halas hobbi tagjai is?
Itt jön képbe a fent emlegetett közösségi oldal szerepe: alig pár hónappal a regisztrációm után rátaláltam egy úrra aki díszhalak tenyésztésével foglalkozott, sőt manapság is "csinálja" még egy kis kihagyás után. Megfelelő tiszteletet tanúsítva szóba is elegyedtünk- már ha az interaktív chat és skype beszélgetést lehet személyesnek nevezni. Ez volt az az időszak amikor ölembe hullott a rég vágyott szerencse: az úr valaha maga is egyike volt a tubifex gyűjtőknek! Sőt-mi az hogy! Igen komolyan csinálta hosszú ideig- hát ezt meg kell írnom!
Mire megkezdődött a tanév már mi is többször beszéltünk a témáról, és felvetettem neki a témát: szeretném ha írhatnék az ő részvételével egy amolyan "riportot"...azonnal támogatott! Kitaláltuk, hogy én kérdezzek csak nyugodtan, ő megírja rá a válaszokat amint ideje engedi, én pedig megszerkeszthetem a cikket. Teltek a napok, beszéltünk is, de nem nagyon jött a válaszlevél- elkedvetlenedtem. Meg kellett értenem hogy neki is sok munkája van, hogy nem is mai gyerek már-és talán meg is gondolta magát időközben. Bár agyamban tökéletes tisztasággal felidézhettem a beszélgetéseinket, úgy döntöttem nem írok emlékezetből (sportszerűtlen lenne nélküle írni egy cikket az ő valahai életformájáról) így lezártam a témát magamban. Nem-nem éreztem csalódást: én pontosan ismerem /csak azt hiszem!/ a díszhaltenyésztők világát, tudom hogy erővel, szemtelenkedéssel sokra nem mennék, és a gyomrom sem bírná. Elkönyveltem hát magamban: ebből nem blog lesz, hanem emlék-mégiscsak sikerült beszélgetnem egy valahai nagy "szedővel", ez is komoly nekem!
A minap éppen panaszkodtam neki, hogy nem sikerült vennem tubit a boltban- sőt nem is kecsegtetnek már reménnyel sem- ő is jelezte hogy neki sem sikerült. Szó-szót követett, és egyszer csak előhozta a témát...a blogot! Én itt pironkodtam a monitor előtt: hogy lehettem ekkora buta, hogy ilyen témát hozok fel neki, mármint a tubi beszerzést? Ejj...nem lett volna szabad, mert íme most itt mondja nekem a privát ablakban hogy miért nem írt még választ. Szégyellem magam ( ezt azonnal el is mondtam neki) és tudom hogy soha nem fogja elhinni, de szavamra mondom nem akartam már ezt a témát érinteni..főleg nem úgy hogy még az életben nem volt szerencsém kezet rázni élőben vele. Igazság szerint rettenet könnyű haverkodni a neten-de borzalmasan nehéz a másik féllel megismertetni magunkat, emberi valónkat.
A kolléga azonban már nem tágított: akar róla beszélni! Én mondtam neki hogy de hiszen már beszéltünk erről, igazán nem akarom zavarni, emlékszem! Nem, nem arról van szó- ő szeretné ha készülne ilyen írás, ő már előkutatta a régi feljegyzésekkel teli füzetkéit is, több száz képet átbogarászott...csináljuk meg! E pillanatban értettem meg hogy miről van szó, és hogy milyen jól is tettem hogy nem presszionáltam a dolgot neki : ennek az embernek az életéről, a valahai pénzkeresetéről, sőt a nagyon mélyen gyökerező szenvedélyes szeretetéről van szó- nemcsak arról hogy begyűjtötte a tubit meg eladta! Megértettem hogy kemény élete van mostanság is (ismerem a napirendjét) tudom hogy talán erő sem annyi van már mint hajdanán- de szívesen mesél, nagyon szívesen mondja el a dolgokat!
Ezért gondoltam azt, hogy hát beszélgessünk csak, de nagyon szeretném szó szerint őt idézni! Mindketten "rápattantunk" a témára- a mai technika már csodákra képes! Le is töltöttünk egy olyan kis programot mely a Skype beszélgetést rögzíti- de közös megdöbbenésünkre éppen ez év decemberétől a skype már nem támogatja ezt a felhasználást! :( Húú....de belevágtunk, és sikerült- több órányit beszélgettünk csapongva a témák között, és jókat nevettünk egymás hanggal is alátámasztott ügyetlenkedésén. Ő idősebb már-de a technikát jobban érti mint én- én pedig hálával adózom a nyugalmának, és töretlen kitartásának!
Itt van hát a hanganyag- sőt az ő megkezdett valahai válaszlevele is, számomra pedig maradt a megtisztelő feladat hogy cikké/riporttá/ gyúrjam össze mindezt! Olvassátok hát szeretettel így a téli nagy csendben Nagy József tubifex szedő visszaemlékezéseit-közel húsz éves távlatból.
-
Józsikám, hogy is volt, hogy kezdődött ez a dolog, hogy lettél érintett a témában?
Sorozatos véletlenek folytán. Előzménye természetesen, hogy akvarista lettem, amit meg kell írni "Hogyan lettem akvarista" címmel.
Ahogyan a díszhal szenvedélyemet, úgy a tubifexes karrieremet is az unokabátyámnak köszönhetem. Ő is teljesen véletlenül csöppent ebbe az iparágba. Gyerekkorunkban természetesen mi is gyűjtöttünk leves szűrővel a perecesi Pecében nyáron pár deci tubifexet, sőt láttuk Bódis Gyulát, a tenyésztőt a Szinvában tubifexet mosni, de ki gondolta volna, hogy ezt iparszerűen is lehet.
Szóval Fortuna először az unokabátyámat környékezte meg. A miskolci KIPSZER telephelyén dolgozott mint lakatos, amikor 1977-ben egy szép napon megjelent a telepvezető (Kovács .) sógora, embereket kért a rokontól, merthogy a Szászhalombattai Temperáltvízű Halgazdaságba lehetne vinni másfél mázsa tubifexet. Jenő bátyám rögtön jelentkezett és még aznap eldöntötte, hogy ő bizony erre a pályára lép. Szervezett magának az utcából egy társat akinek volt egy rozzant Wartburgja. Kellett szerezni üzleteket ahová szállítanak és megkezdte 1994-ig tartó ádáz háborúját a tubifex és az egészsége ellen ami a halálba vezetett.
1978-ban én is elkezdtem "komolyabban" halazni, anyám konyhájába bezsúfoltam 6 akváriumot dexion polcokon. Természetesen a bátyám adta hozzá a tubifexet, merthogy a Perecesen bérelt udvaron 20-30 liter mindig volt tejes ládákba pakolva, folyóvíz alá téve. 1980-ban meg kellett állni a halazással, mert jött a nem várt katonaság de '81-től újult erővel kezdtem a haltenyésztésbe. Továbbra is ingyen kaptam a tubifexet, csakhogy egyre gyakrabban feledkezett meg a túlhajszolt bátyám Perecesről a Lányi Ernő utcai lakásukba elvinni a halkaját, ahol átvehettem tőle. '83-ban sok nagyétkű halat sikerült letenyészteni és egyszer csak azzal szembesültem, hogy nekem kell a tubifex kérdést megoldani, mert a bátyám rendszeresen (vagy módszeresen (?)) megfeledkezik a nekem ígért adagról. Nem lehet ez olyan nagy dolog ha ő meg tudja csinálni, gondoltam és a tettek mezejére léptem. A planktonháló helyére szúnyoghálóból készült zsákot tettünk a keretre és egy fedeles vederrel és gumicsizmával felszerelkezve felszálltunk az 1-es villamosra a nejemmel. A Tiszai pályaudvaron átszálltunk a 8-as buszra és irány a Sajó legközelebbi pontja. Kicsit ismerős volt a környék, mert a nejemék iskolájának a gyakorlati telephelye az akkori Vízügy udvarán volt, közvetlenül a Sajó gát lábánál. Átvágtunk a bozóton, bedobtam párszor a kezdetleges hálóm és csodák csodája jött a tubifex. Nehéz volt mosni, mert nem tudtam a rövid csizmával beállni a vízbe de csak-csak szedtem egy tízliteres vederre való anyagot, amiről otthon derült ki, hogy 2 liter tiszta tubi van benne. Hatalmas siker volt és óriási mázli, mert később kiderült hogy se előtte, se utána százméterekre nincs megfelelő hely ahol lerakhatta volna a folyó az iszapot. Pont belenyúltam abba a 20 méterbe ahol volt.
Az 1984-es év már saját autóval ( MHSZ-es Skoda 105-ös) és egy bolttal indult. Az autónak örökké hálás leszek, a legmostohább, legkátyúsabb terepen sem hagyott cserben, 10 évig szolgálta a szedés és szállítás nyűgét. Egyik bolt hozta a másikat, s azon kaptam magam hogy nyakig benne vagyok a tubi-versenyben, amit Miskolcon hatan-heten vívtunk. (Említsük meg a neveket: Tóth Jenő, Zselinszky Ágoston, Lászka János, Nagy József, Szombati István, Ignácz László, Komor Sándor) Én Mezőkövesd-Eger- Heves- Gyöngyös útvonalon szállítottam a Sajó aranyát, valamint Kazincbarcika 1 boltját tudtam megcsípni. Miskolcot, Barcikát, Ózdot az unokabátyám tartotta erősen.
/A fenti választ a kolléga levélben juttatta el hozzám, most pedig következik az a rész amit élőszóból én másolok ide nektek-igazából nem a teljes beszélgetésünk, mert akkor szerintem többen "szívgörcsöt kapnátok" a nevetéstől! :D Emberek,hogy nekem milyen tájszólásom van, és hogy mit össze tudok bénázni a hangrögzítés meg a mentett fájlok helyének megkeresése közben! Na, lényeg a lényeg: most kimegyek a hátsó teraszra, és kiröhögöm magam: jah, természetesen a tubis téma maradéktalanul, és sértetlenül meg is van! József baritonja a fülemben cseng- isteni így blogot írni!/
....
Kérlek folytasd a bőséges szöveg olvasását,a képek élvezetét itt:
http://halorxxl.blogspot.hu/2013/12/a-tubifex-szedo.html